Get the Flash Player
to see this rotator.
kezdőlap
aktualitások
rólunk
versenynaptár
bajnokság állása
fotóalbum
videók
üzenőfal
Bejelentkezés
Regisztráció
2010.08.23. 22:43:33
Nagy csatára számítunk szombaton
A Dynamic Rally Team versenyzőpárosát, a Balogh János–Németh László duót kisebb problémák ugyan majd az összes szakaszon hátráltatták a 2010-es Borsod Rali pénteki nyitónapján, ám összességében így is erős tempót tudtak diktálni, és az abszolút 5. helyről várhatják a szombati folytatást.
Balogh János
: – Apró problémák hátráltattak minket a mai nap során. Végül is egész jól kezdtünk, és az első körben igazából az volt a legnagyobb gondunk, hogy (Németh) Laci néha nem hallotta a saját hangját a mikrofonban, és ami nagyobb baj, hogy sokszor én se hallottam, hogy mit mond, de aztán a szervizparkban sikerült megoldanunk ezt a problémát.
– A második körre állítottunk kicsit a beállításokon, mert nem voltam teljesen elégedett az autóval, de ennek ellenére sajnos a folytatásban sem tudtunk úgy haladni, ahogy szerettünk volna, illetve a többiek is nagyon gyorsak voltak. Zádorfalván egy olyan gondunk is adódott, hogy (Herczig) Norbi defektet kapott, és mivel pont előttünk ment, így elég sok időt veszítettünk a porában haladva.
– Mindezek után a nap utolsó gyorsaságija volt az, amin úgy éreztem, nagyjából minden összeállt, és ez volt az a szakasz, ami biztató lehet a szombati folytatásra nézve. Nagy csatára számítok Hideg Krisztiánnal és Hadik Andrissal, akikkel nagyon közel vagyunk egymáshoz.