Get the Flash Player
to see this rotator.
kezdőlap
aktualitások
rólunk
versenynaptár
bajnokság állása
fotóalbum
videók
üzenőfal
Bejelentkezés
Regisztráció
2010.08.23. 22:33:01
Sikeres tesztnapot zártunk és már alig várjuk a versenyt
A Dynamic Rally Team versenyzőpárosa, Balogh János és Németh László számára mozgalmasan telt a szokásos, csütörtöki tesztelés a Borsod Rali előtt, mivel a nap elején még nem megfelelően viselkedett az autó. A teszt viszont eredménnyel járt, a páros meglelte a megfelelő beállításokat, így magabiztosan várhatják a verseny kezdetét, bár bevallásuk szerint az éjszakai gyorsaságin lehetőleg már túl lennének.
Balogh János
: – Jól sikerült a tesztünk, mindenképp pozitívan kell, hogy értékeljem. A lengéscsillapítónk felújításon volt kinn Angliában, és nem pontosan eredeti formájában kaptuk vissza, ezért a futóművön is kellett kicsit állítanunk. A hajtásprogramunk is új, úgyhogy mozgalmas napunk volt, de eredményes, és ez a lényeg.
– Szeretem az itteni pályákat, de ésszel kell majd mennünk rajtuk, mivel egyáltalán nincsenek felgumizva, és a felhordások miatt sokat romlik majd az állapotuk. Ezért érdemes lehet inkább kicsit óvatosabbra venni a figurát, és nem vállalni felesleges kockázatokat.
– Igazából két kisebb aggályom van a versennyel kapcsolatban. Az egyik, hogy ezúttal vajon hogy boldogulunk majd a sötétben, a másik, hogy a múltkori versenyen megsérült csuklóm hogy bírja majd a terhelést. Egy biztos, mi tesszük a dolgunkat becsülettel, és minden tőlünk telhetőt megteszünk majd, hogy egy jó eredménnyel rukkoljunk elő.
Németh László
: – A teszt alapjában véve jól sikerült. A kocsi jól be lett állítva, de azért volt vele munka bőven, mivel a teszt elején még nem úgy ment, ahogy kellett volna. Egyébként minden oké, én a részemről már inkább a szombatot várom, és az éjszakai szakaszon túl szeretnék már lenni, mivel az nem a szívem csücske.
– Mindenesetre meglátjuk, sikerül-e majd gyorsulnunk a sötétben Miskolchoz képest, de mindent megteszünk majd ennek érdekében. A pályákkal elégedett vagyok, kivéve a rudabányai szakaszt a murvás összekötőrésszel. A klasszikus gyorsaságik, mint a ragályi viszont kimondottan tetszenek. Meglátjuk, mire megyünk a versenyen.