Baráti felkérésre navigátorként 2000-ben kezdett versenyezni. A rákövetkező évben immáron pilótaként
egy N2-es Honda Civic-kel a II. osztályban teljes szezont futott, és az évad végére a záró futamon
szerzett győzelmének valamint a dobogós helyezéseinek köszönhetően az összetett harmadik helyet szerezte
meg. 2002-ben az I. osztályú mezőny táborához csatlakozva újoncként megnyerte a bajnokságot kategóriájában,
és több futamon is kiemelkedő eredményeket ért el. 2004-től kisebb szünet következett pályafutásában, de az
időközben vállalt szakmai feladatai révén sikerült a sportág közelében maradnia.
2006-ban a Mikulás Rallye-n próbálhatott ki először egy N-csoportos Mitsubishit, majd 2007-es év veszprémi
futamán ismét rajthoz állt. Egyre jobb teljesítményének köszönhetően a következő Nyirád Rallye-n a legjobb
Evo VI-ossal versenyző pilótaként az N csoport előkelő negyedik helyén végzett, majd az évadzáró Mikulás
Rallye-n az erős mezőnyben a kiemelkedő abszolút 5. helyen ért célba. Élmezőnybeli ismertségét a 2008-as
évben szerzett eredményeinek köszönheti, amikor egy vadonatúj építésű EVO IX-es Mitsubishivel a szezon
közben bemutatkozott. A második versenyén aratott győzelmével valamint a további futamok során elért
kitűnő helyezései révén az év végi összesítésben az N csoport 3. pozicíóját szerezte meg valamint az éves
murvabajnokság kupáját megnyerte.